2015. május 21., csütörtök

Május - Vándorsólyom (Falco peregrinus)

Az állatvilág sebességi rekordere, a levegő királya. Hazai élőhelyeit több évtizedes eltűnés után újra elfoglaló sólyomfajunk.

A múlt század 60-as éveiig fogyatkozó számú költőfaj volt, majd kipusztult hazánkból. Eltűnésének oka a DDT növényvédőszer használata és táplálékláncban feldúsulása, ami szaporodási zavart, terméketlen és vékony héjú tojásokat eredményezett, valamint a zsugorodó populációt veszélyeztető tojásgyűjtés és solymászati célú fióka kiszedés. Az eltűnést követően szórványos téli vendég, majd az európai populáció újra megerősödését követően mintegy tíz éve ismét költőfaj nálunk is. Azóta állománya folyamatosan erősödik. Elfoglalta hagyományos költőhelyeit, most új területek meghódításának vagyunk tanúi. Általában meredek sziklafalakon költ, két-három fiókát nevel. A fiatalok június elején repülnek ki. Néhány pár már a nagyfeszültségű oszlopokra kerecseneknek kihelyezett költőládákat is elfoglalta, ami konkurenciát jelenthet a másik fajnak. Nálunk a Bakonyban állománya most 10 pár körüli és évről-évre találunk új párokat.

Nagy termetű, gyors röptű sólyom. Teste erőteljes, szárnya hegyes, nem túl hosszú, farka a testéhez viszonyítva a többi sólyomfajhoz képest rövid. Szárnycsapásai erőteljesek. Az öregek tollazata felül kékesszürke, mellükön finoman sűrűn keresztsávos. A fiatalok felsőteste barnás, mellük hosszanti csíkozású. Barkója erőteljes. 

Táplálékát a levegőben fogja el, ami madarakból áll, bár időszakonként jelentős számú denevért is zsákmányol. Magasra felkörözve szemeli ki prédáját, majd szárnyát behúzva, a zuhanás során 300 km/órát meghaladó sebességgel vág zsákmányára. Volt szerencsém csörgő récét, seregélyt és galambot elejteni is megfigyelnem. Előfordult, hogy először csak a zuhanás sistergő hangját hallottam, majd a madarat csak később láttam meg, ahogy nagy magasságból lefelé zuhant. Zsákmányát általában egy rúgással öli meg, majd nyílt helyen a földön, esetleg fán, vagy sziklán fogyasztja el.

Egész évben és egyre többfelé találkozhatunk a faj mind öreg, mind fiatal példányaival. Telelni néhány madár nagyobb városok templomtornyaira teszi át székhelyét, ahol rendszeresen láthatók. Vadászatát megfigyelni nagy élmény minden természetszerető számára. Kívánok ilyen élményt mindenkinek.


A vándorsólyom hosszú szárnyú, rövid farkú, erőteljes sólyomféle, háta kékesszürke, alulról világos, melle csíkozott, barkója erőteljes.


Vándorsólyom pár

A tojók nagyobbak, erősebb alkatúak, minta hímek.

Jellegzetes sziklai élőhelyén



Fiatal madarak. Jól látszik az erős testalkat.






Öreg madarak




Egerészölyre támad a revírben


Zuhanás


Zsákmánnyal







A zsákmány átadása a tojónak

Fiókák egy sziklapárkányon

Kirepült fiatal siklik a Bakony felett

Viszlát!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése