2016. január 24., vasárnap

Baglyokról

Mivel a tél derekán járunk, épp itt az ideje, hogy pár sort írjak ezen éjjeli egérvadászokról is. Azért most, mert a természetkedvelők ekkor figyelhetik meg őket leginkább. Néhány faj – az erdei fülesbagoly (Asio otus) és néha a réti fülesbagoly (Asio flammeus) – télen szeret csoportosan nappalozni (ami persze a baglyok „éjszakázása”) és ezt gyakran településeken teszik. Felénk is ismert néhány ilyen gyülekezőhely, ahol a táplálékellátottságtól, időjárástól, zavartságtól függően néhány, vagy akár több tíz példány is összegyűlhet. Az erdei fülesek általában három fatípusból választanak: fenyők és egyéb örökzöldek (pl. tuják), nyírfa és fűzfa, illetve fagyöngyös bármilyen fa. Mindháromra láttam már jópár példát. Ezeket a helyeket a tartós hóborítás idején - főleg amikor 1-2 hétig nem esik újabb - a legkönnyebb megtalálni, hiszen a fák alatt a baglyok széklete és köpetei mutatják, hogy gyakran használt pihenőhelyek. Belterületi nagyobb facsoportokban, temetőkben, kastályparkokban ütnek tanyát, de láttam forgalmas szálloda bejárata melletti két kis nyírfán ücsörgő 8-10 baglyot is. Ha ilyen helyet ismerünk, akkor itt távcsővel, távolról, a madarak zavarása nélkül megleshetünk néhányat. Persze semmiképp sem menjünk túl közel, ne zavarjuk el őket. Valószínű részben a melegebb hőmérséklet, részben a nappali ragadozó madarak (héja, karvaly) predációs hatásának csökkentése miatt választják ezt a téli életmódot. Nyilván macska, nyest ezeken a helyeken is van, de éjjel a baglyok is vadásznak, általában a település körüli földeken. Az utóbbi időben a korábbi ismert helyek felénk mintha elnéptelenedtek volna, vagy talán más helyet találtak baglyaink. Az erdei fülesek február közepétől szétszélednek, elfoglalják territóriumaikat és készülődnek a költésre.

A fentebb említett réti fülesbagoly a nyílt puszták, zsombékosok jellegzetes madara, mely felénk ritka. Néhányszor találkoztam vele, általában valami gazosból felröppenve láttam. Bár egyes példányok az erdei fülesekhez csapódva telelnek, illetve néhány alföldi településen saját csoportosulásuk is megfigyelhető, mégis azt lehet mondani, hogy megjelenésében, költésében és telelésében is tipikus inváziós madár. Ha hazánkban sok a pocok és más területeken kevés, akkor akár sok százas összlétszámban is feltűnhet nálunk. Máskor meg alig van néhány pár. Rövid fülei, sárga szeme, világos megjelenése alapján különíthető el az erdei fülestől.

A Bakony környékén ma már szintén ritka kis termetű kuvik (Athene noctua)állandó madár, nem vonul el. Néhány állattartó telep közelében hallhatjuk még éles kiáltását, főleg tél végén, tavasz elején. Rokona a füleskuvik (Otus scops) melegkedvelő vonuló faj, április végére érkezik vissza Afrikából. Egyre több területen kerül elő Veszprém megyében is.

Legnagyobb baglyunk az uhu (Bubo bubo). Minden nála kisebb élőlényre veszélyt jelent, megfogja a kisebb baglyokat és az egerészölyvet is. Sok patkányt és sünt is zsákmányol. Néhány páros állománya kicsit kezd erősödni a Bakonyban. Évente találunk egy-egy új helyet, ahol jelenléte főleg zsákmányainak maradványa és köpetei alapján kimutatható. Reméljük tovább terjeszkedik a peremterületeken.

A gyöngybagoly (Tyto alba) emberi települések templomtornyainak, magtárainak, istállóinak lakója. Sajnos országosan egyre ritkább, a kemény havas telek nagyon meg tudják tizedelni a populációt. Fészekládák kihelyezésével segítjük költését. A Marcal-völgyében még többfelé előfordul. Sajnos minden évben több elütött példány is előkerül.

A macskabagoly (Strix aluco) mindenfelé elterjedt és gyakori baglyunk. „A baglyok egerészölyve” szokták rá találóan mondani. Erdőkben, ligetekben sokfelé előfordul, nyávogó hangja éjjelente gyakran hallható. Szintén állandó, odúk kihelyezésével segíthetjük megtelepedését. Néha egy-egy öreg ház kéményét is elfoglalja. Mind a szürke, mind a vörös színváltozat gyakran előfordul.

Nagy termetű szürkés színű új jövevényünk az uráli bagoly (Strix uralensis). Az északi országrész után jelenleg hódítja meg a nyugati megyéket és egy-kétszer már feltűnt a Bakonyban is. Állandó megtelepedésére nem kell sokáig várni. Rágcsálókkal, kisebb erdei madarakkal táplálkozik. Bükkösök, gyertyánosok madara.

Ennyit rövid általánosságban. Most néhány kép pár fajról.


Erdei fülesbaglyok különböző nappalozóhelyeken




Réti fülesbagoly a Bakonyalján



Kuvik a Marcal-völgyében

Uhu pihen sziklapárkánya alatt

Macskabagoly fenyő sűrűjében


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése