Idei harmadik kiskunsági kiruccanásomra július elején került sor. Egy napra sikerült időt szakítanom, a tervben egy hajnali szalakóta fotózás, utána kék vércse telep felmérés Lacival, majd esetleg egy búbos banka fészekládánál újabb fényképezés volt. Peti barátomék előző nap voltak kint, jó fényekkel szép képeket sikerült csinálni. Hogy időben ott legyek éjjel kettőkor kelés, fél háromkor indulás, így hajnali 5-re a területen voltam. Gyors lessátor állítás, majd feszült várakozás. A szalakóták ugyan periódikusan, hullámokban etettek, de a beülőfát nem használták. Helyettük vadgerlék szórakoztattak. Pár kockát azért sikerült csinálni. Fél kilenc tájt megjött Laci barátom, akivel vércsetelepeket ellenőriztünk. A hőség egyre kibírhatatlanabb volt. Délutánra a búbos banka maradt, de kétórás várakozás után a hőség, a bögölyök és a fáradtság győztek, én nem vártam meg a délutáni etetési időszakot és feladtam. Búcsúzóul még belestem az odúba és csináltam egy fényképet is. Otthon láttam milyen szerencsém volt, ugyanis a fiókák tüzelőállást felvéve, kloákájukkal a bejáratot célozva láthatók, szerencsére sem a szemem, sem a fényképezőgépet nem "tisztelték meg". Fárasztó, meleg nap volt, de ismét nagyszerű élményeket adott a terület és élővilága.
Egyik legszebb madarunk, a szalakóta (Coracias garrulus) fotózására készültem
A lágy hajnali fényekben a vadgerlék (Streptopelia turdus) álltak modellt
Egy fiatal vadgerle a beülőfán
Az fiókák már nagyok, a szülők sűrűn hordták az eleséget. Egy esetben ásóbékával, a többinél nagy méretű fekete bogarakkal etettek.
Távozáskor gyors kép a szűk odúban szorongó öt fiókáról
Útban a vércsetelepek felé. A pusztán a forróságtól vibrált a levegő. Ugartyúk (Burhinus oedicmenus) és póling a távolban.
A ládákat rejtő fasor
Laci gyakorlott mászó, így csak egy apró létrát vittünk. Sok költőláda erről is elérhető volt.
Néhány vércsepár gallyfészekben is költ a telepen
Az egyik ládában vörös, a másikban kék vércse költ
Kék vércse (Falco vespertinus) fiókák a kicsit már koszos kvártélyban
Egy szemrevaló pocakos kék vércse fióka. "Pocak" készségesen állt modellt, csőréből kétoldalt az utolsó elfogyasztott pocok szőre lógott ki.
A közelbe jött felnőttekről is csináltam pár kockát. Az egyik tojó színes gyűrűvel jelölt volt.
Szalakótás ládát itt is ellenőriztünk
A területen több pár kis őrgébics (Lanius minor) is költött, a kirepült fiókák és szüleik a fasorban előttünk repülve végigkísértek minket
Érdekességet jelentettek az örvös galambok (Columba palumbus). A vércséktől karnyújtásnyira tojásos és fiókás fészkek is voltak. Az egyik fán egy méteren belül költött három faj, egy-egy ládában vörös és kékvércse, valamint mellettük örvös galamb.
A záró pillanat. A búbos banka fiókák rendkívül bűzös ürüléküknek a támadóra spriccelésével védekeznek (ezért hívják őket több helyen nem búbos, hanem bűzös bankának). Itt éppen rám céloznak.
2016. július 31., vasárnap
2016. július 25., hétfő
Július – Sasok és egyéb ritkaságok
A másfél éve kezdett havi
ragadozós bejegyzésem végére érve egy záró írás a felénk ritka valódi sasokról.
Persze folytathatnám még néhány fajjal, például kimaradt a kabasólyom, a
kerecsen és még pár faj, egyszer majd őket is pótolom. Most néhány olyan
madárról, ami a Bakonyban és Bakonyalján ritka, ugyanakkor egyes fajokkal az
ország más pontjain sokkal gyakrabban lehet találkozni.
A parlagi, békászó és törpesasról,
valamint a pusztai ölyvről lesz szó.
A parlagi sas (Aquila
heliaca) a kerecsensólyommal együtt a magyarság és a magyar ragadozómadár-védelem
emblematikus faja, védelme egyelőre sikertörténetnek látszik. A nyolcvanas évek
elején a középhegységi erdőkben költő kb. 15 páros állomány mostanra elfoglalta
a megfelelő alföldi élőhelyeket és mintegy 150 páros stabil populáció alakult
ki. A magyar állomány erősödése adta a lehetőséget az osztrák, szlovák, román,
szerb, macedon, bulgár állomány erősödéséhez. A közép-európai állomány úgy
tűnik szoros kapcsolatban van a kis-ázsiai (török), valamint közép-ázsiai
(kazah, orosz) populációval.
Mi ebből a sikertörténetből
kimaradtunk. Gyermekkoromban a 70-es években emlékszem az öcsi ürgés legelő
felett keringő parlagi sas párra, akkor a Kab-hegyen még költött. Nagyapámtól
és apámtól tudom, hogy az 50-es években egy legyengült példányt nagyapám Úrkút
mellől hazavitt, az egész falu csirkékkel etette, majd elengedték. A veszprémi
állatkert szelíd, szép kort megért Szultán nevű sasa szintén a kab-hegyi
fészekből származott. A hegyen a fészket rejtő bükköst a 80-as évekre kivágták,
a pár eltűnt. A 80-as évektől csak a Keleti-Bakonyban költött egy pár, amit rendszeresen
figyeltünk, ez 2004-ben repített utoljára fiókát. Következő évre az egyik öreg
eltűnt, egy öreg és egy immatur mozgott a területen, majd ezek is eltűntek.
Ezután, így jelenleg is csak fiatal, még nem ivarérett madarak szórványos, évi
1-2-szeri megfigyelése maradt. Műholdas jeladóval ellátott madarak mozgását
követve a Bakonyt sajnos szinte kikerülik. Hiába van nyáron sok ürgés legelőnk,
ezeket sem látogatják. A tartós megtelepüléshez pedig még a téli táplálék is
kellene ... A vértesi költőállomány is gyengül, így a visszatelepülésre a fertői
és hansági párok erősödése esetén lehetne leginkább számítani. Az országos
tendenciák mindenesetre azt mutatják, hogy a hörcsögben és nyúlban gazdag
síkvidéki területen erősödik, a középhegységekben ritkul a faj jelenléte.
Egyébként nagy termetű,
impozáns madár. Réti sasnál kicsit kisebb, karcsúbb, de széles szárnyú, erőt
sugárzó ragadozó. A fiatalok barnássárgák, az öregek sötétbarnák. A fán ülő öreg
madár sötét tollazata, világosabb tarkója, fehér vállfoltja alapján könnyen
felismerhető. A fiatalok pár évig kóborolnak, az öreg párok egész évben a
fészkelőhely közelében tartózkodnak. Márciustól júliusig tart a fészkelése,
általában 2-3 fiókát nevel. Ügyes vadász, ürgével, hörcsöggel, nyúllal
táplálkozik leginkább, de télen rájár a dögre is.
A békászó sas (Aquila pomarina) szintén nagyon
szórványosan megfigyelt faj nálunk, mely valamikor még költött, de az utóbbi 30
évből fészkeléséről nincs tudomásom. A zempléni és tolnai állomány adja a kb.
40 páros magyar állomány zömét. Az utóbbi pár évben néhány pár megjelent
Somogyban, a Balaton déli oldalán, így reménykedünk, hogy előbb-utóbb talál
alkalmas élőhelyet nálunk is. Az utóbbi 5 évben háromszor találkoztam vele a
Bakonyalján, de a madarak még nem ivarérett, kóborló egyedeknek tűntek.
Ez a sasfaj nagyobb egerészölyv
méretű, hosszabb szárnyú, reptében szárnyvégét a vízszinteshez képest lefelé
lógató, sötétbarna színű madár. Főleg rágcsálókkal, kétéltűekkel táplálkozik.
Szereti az öreg, dimbes-dombos, tagolt erdőket és a közeli vizenyős táplálkozó-területeket.
Márciusban érkezik Afrika déli részéről vissza és szeptemberben vonul el a
Boszporuszon keresztül.
Jellemző a fajra a
káinizmus, a két tojásból hamarabb kikelő, így erősebb fióka hamar megöli
állandó csipdesésével kisebb testvérét, ezért a faj mindig egy fiókát nevel. Ha
az erősebb fiókát kiszedik, pár hétig mesterségesen nevelik, majd visszateszik
a fészekbe, úgy lehetőség van két fióka felnevelődésére, mert a fiókák egymás
elleni ösztönös agresszivitása csak néhány hétig tart.
A törpesas (Hieraaetus
pennatus) országosan ritka madarunk. Ma talán 1-2 pár költ nálunk. Régen sem
volt gyakori, de az 50-es években a Bakonyban is lehetett 2-3 pár. Két
színváltozata ismert, a sötét – amely döntően sötétbarna - és a világos, ahol
alulról a szárny evezőtollai sötétek, a madár többi része fehér. Ügyes, jól
repülő ragadozó, mely madarakat és kisemlősöket is fog. Én eddig idehaza
kétszer találkoztam vele, egyszer Tolnában, tavaly pedig a Kornyi-tónál a Balaton-felvidéken. A kornyi-tavi madár napokig ürgézett a
területen. Gyors repüléssel, éles fordulatokkal és rávágásokkal próbálta a
fürge rágcsálókat megfogni. Állománya Nyugat-Európában (Spanyolország,
Franciaország) stabil, keleten (Oroszország, Törökország) csökken, nálunk
nagyobb számú megtelepedésekre kicsi az esély. Vonuló, áprilistól szeptemberig
számíthatunk megjelenésére.
A pusztai ölyv (Buteo
rufinus) a közép-ázsiai puszták jellegzetes költőfaja, mely Európában lassú
terjeszkedést mutat. A török, görög, bulgár, román állomány mintegy két
évtizede elérte hazánkat is, egy kicsi de stabil, 5-10 páros költőállományt
létrehozva. Egyre több kóborló madarat lehet megfigyelni nem csak az Alföld
legelőin, hanem akár a Dunántúlon is. Egy madár néhány hete a Kornyi-tó körül
tartózkodik, de volt már a Marcal-völgyben is megfigyelése a fajnak.
Egerészölyv méretű, kicsit
hosszabb szárnyú, vörhenyes fejű, nyakú és hasú, rőtes farkú ölyvféle.
Rágcsálókkal, főleg pockokkal táplálkozik, de szintén nagyon szereti az ürgét.
Az öreg madarak egész évben megfigyelhetők nálunk. Fészkelési ideje
márciustól-júniusig tart, 2-3 fiókát repít.
Fiatal, harmadik éves parlagi sas pihen az Alföld egy akácfáján. Egész közel engedett, színes gyűrűjének leolvasásával sikerült beazonosítani,
Öreg parlagi sas pár éve egy hideg téli napon Noszlop mellett
Az utolsó bakonyi pár fészke a Keleti-Bakonyban. 2005-ös kép, a tartó fa kiszáradt, az egyik öreg madár eltűnt, ebben az évben nem volt már költés.
Fiatal átrepülő madarak a környékünkről (Várpalota, Tótvázsony) és öreg réti sassal keringve (Noszlop)
Békászó sas (tolnai kép)
A fogott pockot csőrében szállítja
A Marcal-völgynél (Kiscsősz) tavaly nyáron megfigyelt madár
Sötét és világos színváltozatú törpesas (Spanyolországban készült képek)
Fiatal, világos törpesas 2015 nyarán a Káli-medencében
Öreg pusztai ölyv a Kiskunságban
Fent keringve sötét benyomást mutathat, de a rőtvörös farok ekkor is jól látszik
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)