2018. január 29., hétfő

A tél szárnyas ragadozói



Velük kezdem az idei év bejegyzéseit. Rétihéjákkal, ölyvekkel, karvallyal, sasokkal. Ők állnak hozzám a legközelebb. Majd írok másról is, magevőkről, sirályokról, récékről, de inkább egy külön írásban teszem.
Az idei tél eddig nagyon barátságos arcát mutatta. Kevés fagy, minimális hó, főleg tavaszias napok jellemezték a decembert és a januárt is. Tudjuk, a kutya nem eszi meg a telet, így lehet még kemény téli idő februárban is, de az már mégiscsak egy rövid hónap csupán.
Hogy jó-e ez az enyheség, nem tudom. Madaraink most könnyebben találnak eleséget, legyen szó magevőről, vércséről, vagy baglyokról, ugyanakkor kellene a fagy a talajnak, kerteknek, szőlőknek erdőknek, hogy a kártevők, kullancsok, gombák stb. számát tavasz elejére lecsökkentse. A szélsőségek helyett a természet megszokott ritmusa lenne a jó. Elnézem a széttraktorozott erdei utak sártengerét, a januárban már tavaszt érző felébredt méheket, döngő szúnyogfelhőket, zöldülő mezőket – hát nem jó ez így. Ha helyreáll az évszakos rend, már késő lesz. De hát láttunk tavaly április végi nagy havat, november végén kalászban lévő árvakeléses gabonatáblákat, most meg januári röpködő denevéreket…
Az idei télen főleg a kékes rétihéják jelentették nekem a látványosságot. Vannak minden évben, de idén talán többen és kitartóbban mutatták magukat egy-egy pockos lucernán, kaszálón. Vörhenyes fiatalok, tojók, átvedlő és öreg hímek egyaránt voltak közöttük. Számuk január elején a közvetlen környéken 15-20 példánnyal tetőzött, január végére erősen megfogyott. Talán csökkent a pockok száma, ezért állt néhányuk tovább. Volt három itt telelő gatyásölyv, sajnos elég óvatosak, messziről kerülték még az autót is. Mellette kivételesen sok az áttelelő vörös vércse, van néhány karvaly, az állandó területet tartó rétisasok és vándorsólymok, valamint egy fiatal parlagi sas, mely környékünkön ritkaság. Nagy őrgébicsből a standard helyeken mintegy tíz egyed látható rendszeresen. Nagy élmény volt november végén a dobai erdőn látott uráli bagoly, mely faj a környéken most kezd megjelenni. Azóta láttak Nemesszalók határában és találtak elütve Jánosháza mellett is. Nyugat felől a kóborló fiatalok mostanra érték el a Kisalföld környékbeli területeit.
 
Ennyi bevezető után néhány fénykép az elmúlt két hónapból:

Kékes rétihéja hímek: fekete szárnyvég, kékesszürke szárny, hát, farok, fehér faroktő, alulról feketés szárnyél.









Ez a madár mellettem fogott egy pockot. Az első akciót lekéstem, de amikor felemelkedett, a pocok kiugrott a markából. A madár újra lecsapott, s ekkor már nem hibázott...










Néhány fotó tojó és fiatal madarakról















Nagy őrgébics, jellegzetes élőhelyén a környéket kémlelve. Másik két madár útszéli fák csúcsán.



Vörös vércsék. Az idei télen különösen sok próbálkozik átteleléssel.


Karvaly a réten. Kenderikékből próbált fogni.Karvaly a kertünk mellett, a házi verebek bokránál. Többször megkerülte a bokrot, próbált kiugratni a verebek közül, de ekkor nem járt sikerrel.


Vándorsólyom a hegylábnál. Ezen a táblán többször láttam ülni, valószínű, hogy a táblán telelő mezei pacsirtákból zsákmányol.

Réti sasok a januári sasszinkronról. Két képen öreg, harmadikon immatur, 3-4 éves példány.



Parlagi sas az erdőszélen.

Teli beggyel

Jeladós, fiatal madár






Gatyás ölyv képek

Két madár együtt

Röpképek és fán ülő madár




Egerészölyvek






Egy elütötten talált őzet tettünk ki az ölyveknek. Ez a fiatal madár nem vetette meg az ingyen kosztot.








Az őz "illata" ezt a háromlábú rókát is előcsalta a közeli bozótból.

A bejegyzést az egyik telelőhelyen elsőként megjelent erdei fülesbagoly képével zárom.